Kedvencek

Mirr-Murr egy napja

Most itt ülök a kisgazdám ölébe,
És írogatunk a könyvébe.

Micó ma megevett egy csomag májkrémet.
Aztán elüldözött pár rémet.
Hogy kik a rémek?
A kutyák! Feketék, barnák, fehérek.

Karamell? Az jó macska!
Bár egy kicsit csacska.

Én vagyok a Mirr-Murr,
Kizárt,  hogy egy kandúr!
Alvós egy cica!
Ebbe aztán nincs hiba!

Saját költemény 

és most jöjjön egy cicás sztori is:

Mirr-Murr kalandja

igaz történet

Mielőtt még belekezdenénk a történetünkbe, ismerjük meg Mirr-Murrt, a történet főszereplőjét. Mirr-Murr egy pár hónapos, eleven kismacska, aki alaposan megnehezíti gazdái életét. Hosszú szürke bundája, kerek feje, apró mancsai és hosszú farka van. Legnagyobb vágya, hogy a „Nagy Világba” szökjön, de ezt mindig meghiúsítják. Néha persze kiviszik egy icike-picike kis udvarra, de a cicus nagyobb felfedezőútra vágyik. A kertet már ismeri. De mikor induljon el? Akárhogy is próbálkozik, eddig nem tudott túl járni a gazdái eszén.

Egyszer azonban egy fényes reggeli napon résnyire nyílt az ajtó. Mirr-Murr azonnal odarohant:

– Szabadság! – gondolta, de hamar örült, mert a résen nem fért ki a feje. Hogy lehetne kitágítani? – tűnődött és odadugta a mancsát.

Hoppá! Ez bizony kinyílt! Már ki is férek! – gondolta és fürgén kifutott.

– Hova menjek először? Megyek a szomszédba! Meg akarom nézni mi az a hangos „Vau-Vau”.

Átmászott a kerítés alatt és bebújt egy bokorba. Nem kellett sokáig várnia, jött is az ismeretlen. Sokkal nagyobb volt, mint ő és milyen rondán vicsorított! Mirr-Murr gyorsabban, mint azt gondolnánk odafutott a kerítéshez és visszamászott.

– Elegem van! – fakadt ki. – Hazamegyek!

De jaj! Újabb kellemetlen meglepetés érte a cicát! Rossz kerítésen mászott át és egy ismeretlen területre jutott. Úgy tűnt ennek a „kertnek” sehol nincs vége, jobbra-balra szétágazódott és a messzi távolban is folytatódott.

– Vissza akarok menni! – nyögdécselt Mirr-Murr. – Hol a gazda háza?

A Vau-Vauhoz nem térhetek vissza, de nem is tudom melyik kerítés alatt kell visszamásznom.

Ekkor valami rémisztően hangos közeledett, ami még Vau-Vau-nál is nagyobb volt. A lábai helyén pedig egy-egy óriási cicalabda gurult. Irtózatos egy tákolmány!

– Menj innen! – nyávogta a kiscica, de a szörnyűség egyre közelebb jött. Mirr-Murr az utolsó pillanatban elugrott és reszketve bebújt egy farakás alá.

– Gazdi! – panaszkodott sírva a cica. Lassan sötét lett, Mirr-Murr félt, fázott és éhes volt. Kétségbeesetten nyávogott, végül ő se tudta hogyan elaludt. Reggel ébredt fel. Senki nem talált rá, de ő se mert elindulni. Egyszer csak:

– Mirr-Murrkám! Kiscicám! Hol vagy kis Mirr-Murrkám? – hangzott a gazdi hangja.

A cica kibújt a farakások közül, a gazdihoz akart futni, de jaj, megjelent Vau-Vau és Mirr-Murr ijedten bújt vissza. A Vau-Vau a emberbarátjával egyre közelebb jött, mikor újra felhangzott a gazdi hangja.

– Szundi, kiskutyám, nem láttad a Mirr-Murrt? Keresd meg, Szundi!

Ekkor Szundi, a Vau-Vau, kirántotta a pórázt gazdája kezéből, és a földet szimatolva elindult a farakás felé. Egyre biztosabb léptekkel közeledett a kiscicához. Betúrta orrát a farakások közé, majd leült. Mirr-Murr egészen kicsire húzódott.

– Hátha nem vett észre! Hátha elmegy!

De Szundi maradt, sőt megérkezett a gazdája is.

– Mi ütött beléd, Szundi? – szidta a kutyát.

Ekkor viszont Mirr-Murr gazdája betúrt a farakások közé és kiemelte a kismacskát.

– Megvagy Mirr-Murr!

– Itt a gazdi!

A gazdi hazavitte, megmosdatta, megette Mirr-Murrt, aki azóta már idős macska lett és soha többet nem kódorgott el.

Sőt, a többi kismacskának is elmondta, hogy a cicáknak legjobb a gazdi kertje.

Saját történet